KETTŐS GYŐZELEM KECSKEMÉTEN

KETTŐS GYŐZELEM KECSKEMÉTEN

Gokart Országos Bajnokság, Kecskemét, 2019. július 20–21.

Mindent megnyertek az MHH Kart Team versenyzői a Gokart Országos Bajnokság negyedik fordulóján, Kecskeméten.

Krózser Menyhért a Mini, Fodor Géza pedig a DD2 Masters kategóriában végzett az élen az időmérőn, az elődöntőben, a döntőben és a szuperdöntőben is.

Krózser ezzel száz százalékos teljesítménnyel vezeti a bajnokságot, míg Fodor egy versenyt kihagyott, a többi hármat azonban megnyerte.

„Az olasz bajnokságok után most négy egymást követő hétvégén Rotaxszal versenyzünk Menyával – mondta Krózser Menyhért senior, csapatvezető. – A magyar bajnokság után szintén Kecskeméten rendezik a CEE következő fordulóját. majd Bruckba megyünk egy hivatalos edzésre és egy versenyre.

Menya teljesítményével elégedettek vagyunk, a győzelmet soha sem kell magyarázni. Komolyan vette, odatette magát. Felkészülésnek is jó volt, hiszen a hétvégén a CEE-ben erősebb mezőnyben kell megmérkőznie.“

Két hónap szünet után tért vissza a versenypályákra Fodor Géza, aki a DD2 Masters mezőnyben a leggyorsabb volt, de mivel a DD2-vel együtt indították őket, a fiatalokkal is megküzdhetett. Összetettben az időmérőn a hetedik, az elődöntőben ötödik, a döntőben és a szuperdöntőben pedig hatodik lett.

„Jó volt újra versenyezni, de nagyon sokat küzdöttem a beállítással. Az időmérőre állt össze minden, az elődöntőben és a döntőben egyre jobban mentem, a szuperdöntővel pedig már elégedett is voltam.

Mind a három rajtomat elrontottam, több helyet veszítettem, de sikerült visszatornáznom magam a hatodik helyre.

A hétvégén következik a CEE, bízom benne, hogy a mostani lendületemből sikerül valamennyit átmenteni.“

EREDMÉNYEK

Krózser Menyhért, Mini

  • Résztvevők: 10
  • Szuperdöntő: 1.
  • Döntő: 1.
  • Elődöntő: 1.
  • Időmérő: 1.

Fodor Géza, DD2 masters (DD2)

  • Résztvevők: 13
  • Szuperdöntő: 1. (6.)
  • Döntő: 1. (6.)
  • Elődöntő: 1. (5.)
  • Időmérő: 1. (7.)
Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Pillango GmbH