Krózser Menyhért: A vb-n lehet a legtöbbet tanulni

Krózser Menyhért: A vb-n lehet a legtöbbet tanulni

FIA gokart világbajnokság, Wackersdorf, 2023. szeptember 7–10.

Mindössze harmadik KZ2-es versenyén a legnagyobb és legerősebb mezőnyben, a világbajnokságon folytatódott Krózser Menyhért versenyzői programja. Ezúttal is a tanulás volt a legfontosabb feladata.

A világbajnokság a gokartsportban hagyományosan egy futamból áll, ami az egész szezon csúcspontja. Általában a vb után és nem a szezon végén szoktak a versenyzők kategóriát váltani és már ekkor elkezdődik a felkészülés a következő évi vb-re.

Krózser Menyhért esetében ez a felkészülési folyamat más ütemben zajlik, hiszen ő a nyáron debütált a KZ2 nemzetközi versenyein, így az idei világbajnokság is sokkal inkább a versenyzői fejlesztő programja része, mint a szezon csúcspontja volt.

Ebből a szempontból is kiváló terep a vb, hiszen igen komoly, 119 fős mezőny gyűlt össze KZ2-ben. A nagy létszám miatt minden versenyző hét előfutamon vehetett részt, ami hét állórajtot, hét versenyt jelentett.

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„A világbajnokságot is felkészülési versenynek szántunk – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőm jól sikerült, ahhoz képest, hogy ez volt a harmadik KZ2-es versenyem, szerintem nem volt rossz a tempóm. Az előfutamokon a világ legjobbjai ellen tudtam versenyezni. Sokat tanultam ezen a héten is.

A rajtjaim nem voltak tökéletesek és az is egyre jobban látszik, hogy itt más stílusban kell előzni. Nagyon komoly, tapasztalt és képzett ellenfelek vannak ebben a mezőnyben, óriási kihívás ellenük versenyezni.

A következő versenyem előtt a rajtot szeretném gyakorolni, és akkor megint egy nagyon léphetek előre.“

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért
Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

FIA gokart világbajnokság, Wackersdorf, 2023. szeptember 7–10.

Résztvevők: 119
Időmérő csoport: 10.
Időmérő: 48.
GH előfutam: 26.
BH előfutam: 17.
AH előfutam: 29. (nem indult)
FH előfutam: 17.
CH előfutam: 16.
EH előfutam: 23.
DH előfutam: 23.
Előfutamok összesített: 84.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program