BETEGSÉG MIATT IGAZOLTAN HIÁNYZOTT

BETEGSÉG MIATT IGAZOLTAN HIÁNYZOTT

WSK Super Masters, Sarno (Olaszország) 2019. március 21–24.

Vírusos megbetegedés miatt az időmérő után fel kellett adnia a WSK Super Masters sorozat utolsó hétvégéjét Krózser Menyhértnek.

Az MHH Kart Team versenyzőjén már csütörtökön is érződött a betegség előtünete, de akkor még tudott a vezetésre koncentrálni, ám az időmérő után a csapat úgy döntött, nem folytatják tovább.

„Egy vírust kapott el Menya. Csütörtökön és pénteken még hősiesen helyt állt – mondta Krózser Menyhért senior, csapatvezető. – Négy bemenetelből megtanulta a sarnói pályát, ahol most versenyzett először. A warm upon is csak négy tizedre volt a legjobb időtől, ami a körülményeket tekintve jó eredmény.

Szombaton az időmérőre csúcsosodott ki a betegség. Fejben még ott volt, jól választotta meg az íveket, de nem tudott koncentrálni. Ebben a mezőnyben így balesetveszélyes menni, ezért úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk. Menya is azt mondta, hogy ő most inkább nem menne, pedig ha gokartról van szó, akkor lekötözni sem lehet őt.

Már jobban van és nagyon várja a következő versenyt.“

EREDMÉNYEK

Krózser Menyhért, Mini

  • Résztvevők: 87
  • Időmérő: 71. (87-ből)
  • Időmérő futam: 24. (29-ből)

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Pillango GmbH