Krózser Menyhért a világbajnokságra tesztelt Sarnóban

Krózser Menyhért a világbajnokságra tesztelt Sarnóban

Szeptember közepén rendezik a gokart sport legnagyobb eseményét, az FIA világbajnokságot. Az OK (Senior) mezőny már ennek a lázában ég és komolyan készül a megmérettetésre. Krózser Menyhért, a HUMDA Academy versenyzője július végén egy teszttel kezdte meg a felkészülést.

„Sarnóban rendezik a világbajnokságot, ezért aki teheti már ezen a pályán tesztel – mondta Krózser Menya. – Július végén én is egy összevont teszten vettem részt Sarnóban, ami több szempontból is hasznos volt.

Egyrészről márciusban versenyeztem utoljára ezen a pályán, így jó volt egy kicsit feleleveníteni a vonalvezetését, az íveket, a féktávokat.

Szintén fontos volt, hogy nagy melegben volt a teszt. Utoljára még hűvös időben versenyeztem itt, és a melegben egészen mások a tapadási viszonyok. Szeptemberben a vb-futamra is hasonló meleget várok. Nápoly környékén ekkor még szinte nyár lesz.“

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menya

A tapasztalatszerzés mellett fizikálisan is hasznos volt a teszt  a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Menya számára.

„A gokartozásra is igaz, ami minden technikai sportra, hogy minél többet mégy, annál magabiztosabb leszel. A gokartozásnak pedig van egy különlegessége is: olyan izmokat igényel, amit más körülmények között nehéz erősíteni, a legjobb edzés, ha gokartozol.

Azt gondolom, hogy ebből a három napból kihoztuk a lehető legtöbbet, hamarosan folytatjuk a felkészülést a vb-re.“