Krózser Menyhért dobogón debütált a KZ2-ben

Krózser Menyhért dobogón debütált a KZ2-ben

Az időmérőt és az elődöntőt is megnyerte Krózser Menyhért pályafutása első KZ2-es futamán, a magyar bajnokság második fordulóján, a hajdúhadházi Dakar Ringen. A döntőben egy elrontott rajt után kellett felkapaszkodnia, de ennek ellenére is a harmadik helyen zárta a hétvégét. 

Egy rövid teszt után azonnal a mély vízbe dobta az MHH Kart Team Krózser Menyhértet és éles versenyen próbálhatta ki a KZ2-es kategóriát. 

Menya bő másfél évvel ezelőtt váltott OK Juniorról OK kategóriára, amelyet pár hónap alatt sikerült úgy kitapasztalnia, hogy a világbajnokságon is komoly eredményt ért el. A fejlődése érdekében csapata úgy döntött, hogy feljebb léphet, a KZ2-es kategóriába. 

Az OK-hoz képeset ez egy sokkal összetettebb gokartot jelent. A váz nem tér el jelentősen, de erősebb a motor, amivel 2,8 másodperc alatt gyorsul nulláról 100 kilométer/órás sebességre. Nagy különbség, hogy míg az OK direkthajtású, itt már egy hatsebességes váltót is kezelni kell, illetve az első kerekeken is van fék, így például a fékerő eloszlás beállítását is meg kell tanulni. 

Menya Kecskeméten egy rövid teszten ismerkedhetett a KZ2-es kategóriával, ahol olyan gyorsan hozzászokott az új kihíváshoz, hogy jöhetett a következő lépcső, az éles verseny. Erre a magyar bajnokság második futamát választották. Mivel Menya nem indul a teljes magyar bajnokságban, egyedül a tapasztalatszerzés volt a cél. 

Ez olyan jól sikerült, hogy a tíz fős KZ2-ben megnyerte az időmérőt és az elődöntőt is. A döntőben állva maradt a rajtnál, így az utolsó helyre esett vissza, ahonnan a 6.-ra küzdötte fel magát. A szuperdöntőben az esőben nagynak bizonyult a guminyomása, ami miatt csúszkált a gokartja, de így is javított két pozíciót, 4.-nek intették le. A hétvége összesített eredménylistáján pedig a 3. helyet szerezte meg. 

Fotó: Hajóka Sportfotó // Krózser Menyhért

„Minimális teszttel mentem a versenyre – mondta Krózser Menyhért. – Tulajdonképpen az volt a célunk, hogy éles körülmények között tapasztaljam ki a KZ2 sajátosságait. 

Összetettebb feladat ugyan a KZ2, de nagyon sok területen kamatoztatni tudom a korábbi tapasztaltaimat. A tempóval, az előzésekkel nem volt gond. Az időmérőt és az elődöntőt is megnyertem. 

Új volt viszont az álló rajt. Korábban csak olyan kategóriában versenyeztem, ahol repülőrajt volt. 

A döntőben úgy éreztem, hogy beraktam egyesbe, de pont úgy álltak a fogaskerekek, hogy nem vette be, ezért üresben maradt a gokartom és állva maradtam. Az utolsó helyről jöttem fel a 6.-ra. A döntőben pedig a guminyomásunk volt magas. 

A verseny után gyakoroltam a rajtot, szerintem ezzel nem lesz többet gondom. 

Nagyon tetszik a KZ2, hiszen gyorsabb, mint az OK és szerintem minden versenyző szereti, ha gyorsan mehet. 

A következő KZ2-es futamomat is tesztversenynek szánjuk, ott már szeretnék hibátlan hétvégét teljesíteni és aztán tovább lépni egy erősebb, nemzetközi mezőnybe.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

 Magyar bajnokság, Dakar Ring, 2023. május 12–14.
Résztvevők: 10
Időmérő: 1.
Elődöntő: 1
Döntő: 6. (leggyorsabb kör)
Szuperdöntő: 4.
Összesített eredmény: 3.  

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft.,